szavakkal játszó, fülbe mászó száj

" Volnék hó hogyha rád eshetnék
Könnyű szél
Elfújnálak, hidd el, könnyedén
Tócsajég
Elcsúsznál hogyha épp félrelépsz
Itt vagyok
Többé nem köt hozzád semmi szép "

ráégett a bőrömre egy régi emlék, belevéstem egy éjszakát, rám hegesedett a múlt. rajtam van egy november, és örökké ottmarad. a szívembe karcoltam egy májust, egy örök tavaszt, homályos szeretetet, és folyton újraéledő rajongást. a fejemben március van, és szeptember. az ujjaim augusztust írnak a decemberi hóba, a csontjaimban érzem az októberi szelet. a húsomba belemar minden elmúlt év. és ottmarad. nem mozdul, a részemmé válik. majd elfelejtem, és szeptember lesz. az idő 360 fokot fordul, és az elejéről kezdem. márciust remélek, és szeptember lesz.
mindig szeptember van, nekem mindig sárga szeptember, mindig megszületek, és mindig elkezdődöm, mindig ősszel jövök, mindig ősszel. akkor mikor minden megy, és minden elmúlik, én akkor jövök, mint elkésett üzenet, az utolsó megoldás, az utolsó utáni lehetőség. az aki mindig ott lesz szeptember után, és akit soha nem választanak márciusban, pedig a szívem májusa, és az agyam márciusa azt reméli, és naivan elhiszi hogy lehet. de az egész lényem szeptember. az egész létezésem szeptember. nyarat lélegzem, és telet érzek. forró szemekkel nézek hideg arcokra. egyszer, nem is olyan rég, az én augusztusom annyit mondott hogy mennyi hazugság van ezekben a sárgásbarna szemekben. még a szemem is szeptember-színű. szerelemmel nézett a gyep-zöldre, boldog megkönnyebbüléssel a karamell-barnára, gyűlölt csalódással az acélkékre, fájdalommal a borosüveg-zöldre, bizalommal a narancssárgára, és bizonytalan reménnyel a kávé-feketére. látott annyi csodát, és látott annyi szépet. ez a sárgás-barna minden jellegtelenségével, és minden hazugságával látott ezer és ezer üres szempárt. és ha hazudik a szemem?
ha igazat mondana az sokkal fájdalmasabb volna nekem is és másoknak is.
senki nem tudhatja mit érez és mit gondol a szeptember.
a szeptember csak jön, elvesz, tönkretesz, megöl mindent ami színes és él, majd elmegy, és egy év múlva újra eljön. de ott lesz minden szerelem halálában, ott lesz minden csalódásban, minden összetört szilánkban. az élet élteti a halált, és azt én hozom el minden nappal, szívemből kívánom minden hamis partizánnak, az összes hazug forradalmárnak és hamis félreütött hangnak, és félrehangolt húrnak. én foglak eltépni titeket, észre sem veszitek.
élete végén a szeptember felgyújt minden elszáradt falevelet ami magában maradt, minden faágat ami a földjén hever, és így nem nevel majd új füvet a március. a december eltakarja hóval, az október mossa tisztára esővel, az augusztus újra felperzseli, így leszünk majd kerek egész, a szeptember és az augusztus, de csak ha már mind a ketten elmúltunk. esélye sincs a gyermeteg tavasznak a tomboló tűzzel szemben, amit soha nem fog elviselni. nem ér semmit a lagymatag záporral, és nevetséges szellőkkel. túl kicsi hozzám minden évszak, mert az ősszel ha egyszer mindent elpusztít, a legszínesebb tavasz sem tud mit kezdeni.

...

úgyérzem lassan elrohan mellettem az életem. csak kapkodok jobbra balra, minden után ami kicsit is számított, de már látom a végét. egyedül maradok. nem is értem hogyan gondolhattam másképp. mindig is én voltam az aki egyedül ül, egyedül vár, egyedül fekszik, egyedül jön, és egyedül megy. mellettem nem áll majd senki életem legszebb vagy legrosszabb napján. nem nézi velem senki a kirakatokat. nem röhög senki azon, milyen vicces is hogy folyton elesek. vagy hogy milyen idiótán áll a hajam. nem fogja senki a kezem akkor mikor támogatásra van szükségem. senki nem ölel át reggelente, hogy ne legyen több szar napom. és nem lesz boldog többé senki, mikor rájön mennyire is tudok szeretni. hogy milyen gyerekes hogy mindent szépnek látok. hogy mennyire jó hogy vagyok, vagy milyen buta dolog annyit idegeskedni. én mindig az leszek aki mindent tudott, és mégis semmit. akinek ott volt minden a lába előtt, és mégsincs semmije. miért mondanék ilyet? kétségbeesés? kamaszproblémák? semmi komoly. de én nyugodt vagyok. higgadt. hidegvérrel nyugtázom hogy ezek tények. és átkozom magam hogy eddig nem láttam tisztán. azt a napot is a pokolba kívánom mikor elhittem hogy máshogy lehet. azt a két nyomorult évet amikor boldog voltam.. azt a halálos csendet, és azokat a percenkénti csalódásokat amik nap mint nap érnek. hogy egyáltalán rájöttem erre. kiégtem. én nem tudom, megéri-e harcolni még. nemtudom mit tegyek. nem tudom ki vagyok. nem tudom kik az emberek. nem tudom ki van mellettem. nem tudom ki őszinte és ki hazudik. ki az aki én vagyok, és ha van olyan, ő mennyire hasonlít rám? ugyanazt a zenét szereti? néha rájön a szófosás? ő is zavarban van a boltban? ő is fél néha a magánytól? talán ő is tudja mi az a szeretet? ő is meg akarja mutatni egyszer, odaadni valakinek a szívét, és soha de soha nem kérni azt vissza. olcsó filmeket hallgatni, miközben megszűnik minden, ő sincs, én se vagyok. csak nézünk egymásra és örülünk, nem is tudjuk minek, csak jó. egyszerűen jó minden. jó ott ülni egymás mellett, és belesüppedni a közhelybe. jó tudni hogy nem vagyunk normálisak. jó tudni hogy ugyanazok vagyunk. hogy látunk, úgy ahogy mások nem. hogy tudunk, és mégsem érezzük a súlyát. lehet hogy aki én vagyok, nem is létezik. lehet hogy annyira ismer hogy nem akar velem lenni. nem akarja látni a szilánkokat, és a hőséget. az élő és a holt egyvelegét. azt a megbomlott tudatomat. azt az elcseszett személyiségemet. a hülye fejemet. az irritáló humoromat. ki lehet az "aki így szeret"?

mi leszünk a legboldogabb nem-szerelmes pár

egyszer elsétálsz majd mellettem. én pedig úgy csinálok mintha nem is ismertelek volna. a levegőt szorítom magamhoz, úgy ahogy egyszer téged. a kezeim a semmibe marnak utánad, és a szívem azért a senkiért dobban akit nem is ismertem. azt a játékot játszom majd, amit csak egyedül lehet. aminek csak a fájdalom a szabálya, aminek a sebek a céljai. mindkét karomon fájó pöttyök mutatják hogy elfutnék. a fal nem hagyta hogy nyom nélkül szabaduljak. magamba fordulok majd, te pedig nem érted miért teszem. füstöt fújok neked a vízre. és a porba rajzolok magamnak családot. a jövőt magammal írom, a véremmel és sok sóval. szeretettel, csalódással, összetört álmokkal és reményekkel építem fel magam. én leszek az elmúlás. én leszek a legnagyobb hibátok. ÉN LESZEK AZ, AKIT INKÁBB NE TÖRTETEK VOLNA DARABOKRA. az leszek akit megbántatok, az akit eltitkoltok. az akinek soha nem voltatok részesei, akinek nem vittétek el a lelkét, és felejtettétek a sárban.. én leszek az akit soha nem láttok igazán. mindannyian szeretni fogtok. jobban a saját életeteknél. aztán elfordulok, és magamhoz szorítom a szeleket, és a földet, mert tudom hogy azok mind ti vagytok, ti, azok akik üressé tettétek az életemet. ti vagytok akik megtöltik a napjaimat kínszenvedéssel és boldogsággal. minden renben lesz már. lesz. egyszer. hazudj nekem, és sose valld be hogy megtetted. mert te nem tennéd. te pedig tegyél tönkre. vedd el tőlem az énem minden darabkáját. van kit hibáztatnom. van hibás a halálomért. nem látják meg ?! azokat az el nem kiáltott szavaimat? senki nem hallja ha nem mosolygok? és ha igen? miért nem örül velem senki. csak el akarok bújni. és örökké csak csöndben nézni a tagadást. ott akarok maradni a kényszer szeretetben. a kierőszakolt boldogságban. a műanyag életemben.

hat ja

uuuu valoszinuleg en soha nem leszek kepes azt elerni amit egyszer akarok xddds feligmajd mindig eljutok es utana evekig szenvedek es majd felszavakra tamaszkodom meg a joindulatra meg hogy egyszer ugyis megsajnal valaki aki van eleg ertelmes meg emberi ahhoz hogy egyutt tudjak vele lenni DE en olyan ocsmany vagyok hogy anyam se lat szepnek... konkretan taszitom az embereket. iszok mint egy vasutas, bunko vagyok mint egy taxisofor es hulye mint a seggem yddd miiieeezz... MIERT BASZIK KI VELEM A SORS ENNYIRE XD  ha legalabb jol neznek ki de igy meg arra se szamithatok xd #singleproblems #fuckthisshit