kicsit mindig hazudni kell
magamnak, hogy már nem érzem az illatod a párnán
vagy néhány itthagyott pólón
meg a parfümöd
amit nem fújtam bele a kályhába hogy belerobbanjon minden emlékfoszlányoddal együtt
meg amikor két cigarettát hozok magammal a szobába
egyet neked
és egyet a magánynak
és kopog a redőnyön a szél, mint amikor te jöttél
meg esténként a te helyedet szabadonhagyni
hogyha lefeküdnél ne kelljen felébresztened
és néha több kávét hagyni neked
mert fájt a fejem, és nem is gondoltam, hogy utoljára
nem is gondoltam hogy ez lesz az a vasárnap -minden vasárnap-
az a nap lesz, amikor arra gondolok (rád),
bárcsak ne lenne több
amiért hazudni kell egy kicsit.
