" a szeretet tüzében a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia"
van egy kicsi ház belül, kicsi ablakkal, kicsi ajtóval, benn pici kandalló és ágy.
a kicsi ház ablaka mindig világít, még ha sötét is van körülötte, a pici ablakon mindig kiszűrődik a fény.
lakik valaki a pici házban, pici valaki, lassan fakuló, apró emléke.
mindig fázik, mikor megfagy odakint minden, és mindig próbál meleget csinálni a kicsi kandallóval a kicsi házban.
a kicsi házat építgeti minden kedves gondolatom.
minden erővel emlékezem, hogy ne vesszen kárba a kis ház, amit neki építettem.
a kicsi házban csak ő lakik, és néha benéz néhány barát.
néha mégis elszomorodik ott bent, keserű lesz a szíve.
a kis ház csak az övé, ki sem teszi a lábát onnan, mégis, néha elfeledkezem róla hogy ott lakik, és akkor üres lesz az életem
ha nem szeretem ott bent kicsi emlékét akkor a lépések céltalanok
és összeszorul a torkom
annyira boldog vagyok ha a kicsi házra gondolok.
és annyira sokat jelent hogy még a legnagyobb vihartól is sikerült megvédenem.
szeretek mindent itt.
itt jó.
itt még minden jó maradhat.
szeretet nélkül nincsen semmi ami miatt folytathatnám a napjaimat, ha nem szeretnék mindenkit, még azt is aki átdöfi a szívem, akkor nem tudnék felkelni többé, nem lennék képes arra hogy tovább menjek, hogy menjek és szaladjak azután a szél után, amit tudom, soha nem kaphatok el, de ha elég gyorsan szaladok akkor talán együtt repülhetek vele, amíg bírja a lábam.
