Jó lenne egyszer egy főtér
ahol leültem a fűbe és teli szájjal nevettem magunkon
Meg rajtad is, pedig ott sem voltál
csak gondolatban.
Mert nem jöttél, és nem fájt mégsem,
mert szerettem a gondolatodat eltenni, és szeretni
Minden este az emeleten
Aztán elküldtelek, de nem mondtam neked
semmit sem, mert nincs rá szavam,
De az emlékedet elteszem,
és szeretni fogom minden lélegzettel
Ahol csak járok
Meg a dunaparton, amikor idegesen
a hajamba kapott a szél, te meg a derekamat kaptad el
Csak úgy, kicsid idegenként
és forogam, körbe körbe
Amíg meg nem szédített hogy elment az év
meg hogy már nem kellettél, és már nem keresett
Éjszaka senki sem
És amikor melletted álltam a buszmegállóban,
aztán meglepődtél,
hogy mennyire szeretlek, aztán megfordultál,
És te is elmentél.
Emlékszel hogy nem haragudtál semmiért,
amikor nem tudtam abbahagyni
És akkor megöleltél, én pedig féltem
Most is félek.
Most nem vagyok sehol sem, és nincsen
Te sem, bárki is vagy,
de félek, hogy elveszítem a teret vagy a dunapartot
Vagy elfelejtem mennyire féltem ott a sarokban
Te veled.
