tides will bring me back to you

 tökre olyan vagyok mint egy kis doboz gyufa. én vagyok a doboz, a szálak bennem az emberek, és ha valakit jobban szeretek, egy ideig NAGYON ég, és nagyon minden, de aztán ellobban.
ez az időtartam 3-4-5év, de ha egyéb dolgok befolyásolnak (átbaszás, leszarlak, veszekedés, lelkembegázolósdi) akkor ez jelentősen lecsökken, habár sokszor van hogy utána újra képes vagyok érezni a mellkasomban azt az igazán ismerős, szinte mindennapos bizsergést, mintha a tüdőm felülete melegebb lenne a kelleténél, és mikor erre rájövök, elvörösödöm, görcsbe ugrik feneketlen gyomrom, és képes vagyok minden egyes szótagot magamba akasztani, és napokig azon idegeskedni hogy mit mondtam, mit nem mondtam, hogy néztem ki, kár volt-e parfüm nélkül elindulni, nincs kilakkozva a körmöm, melyik oldalról nézték a fejemet, vagy egyéb kis faszságok, amikkel valószínűleg mindenki így van, és lényegtelen, de azért én NAGYON SZERETEM EZT ÉREZNI. most ez mazochizmus?
zavaróan befolyásol a hangulatom, SŐT az is hogy éppen milyen számmal a fejemben ébredtem aznap és hogy az milyen érzéseket hoz elő belőlem, mert ha teszem azt, épp a 5$ Bitchcore-ra ébredek, akkor körülbelül a hajnali busz 70%át szemközt köpködném, de ha éppen mondjuk a Bájolóra akkor úgy tudom sajnálni magam mint az állat, vagy éppen mindenkit körbeölelgetnék akit csak találok. Saját magamat befolyásolom, és nem tudom irányítani, hogy mi változtatja meg az egész kis lényem, vagy éppen mi tart sakkban, amitől úgy érzem lassan megfulladok. most például teljes mértékben tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban hogy hogy is állunk tulajdonképpen. most jó nekem az élet vagy nem jó, minden rendben, vagy semmi sincs rendben, túl hideg van a pulcsihoz, vagy túl meleg a kabáthoz, gáz-e hogy minden nap a kis belebújós pulcsimban veszem a levegőt, vagy ha épp nem abban vagyok, kiröhögnek-e a hátam mögött, szarul nézek ki, vagy nem vagyok rossz...
és elérkeztünk ahhoz a ponthoz ahol legszívesebben fejbelőném magam a sokszor elmondott önsajnálattól, és inkább költöznének egy kavics alá azok akik megmaradtak mellettem.
lehet, hogy hülye vagyok, és csak beleképzelem, de egyre inkább kezdem úgy érezni hogy azért kerülnek az emberek mert gáz vagyok. ( és itt jön az a rész, ahol a legtöbb kecskeméti osztálytársam egy baltával esne nekem, hogy már megint hogy lehetek ilyen kicsinyes XD ) de egyszerűen LOGIKUS hogy azért nem mutatkozik velem senki vagy valami, mert elhanyagolt vagyok, szerintem büdös is, és vészesen, de már tényleg undorítóan KÖVÉR, - nem duci, nem túlsúlyos, nem dagadt, hanem KÖVÉR-töredezett a hajam, és göndör, pattanásos vagyok, szerintem tuti hogy sárgák is a fogaim, dohányzom, és mindennek a tetejébe lelkileg épp annyira károsodott hogy az embereknek az különösen kellemetlen legyen. most meg még az is, hogy pánikszerűen egyedül érzem magam, és mindenkinek képes vagyok egy köszönésből teljes életművemet előadni, órákig csak arról beszélni mennyire szar nekem, és még csak szerintem nem is érzékelem hogy a környezetem egyre inkább taszítónak talál. pedig tudom hogy nehezebben nyílok meg, sőt, szinte egyáltalán, senki nem tud semmit, egy ember van aki majdnem, és beszarok, nincs egy éve hogy ismerem. ezzel ellentétben pedig mindenki vár kecskeméten, és egyszerűen szétszakadok a várakozástól hogy végre ott legyek, és közben mégis rettegek hogy már oda sem tartozom igazán. nekem nincs is helyem. én egy ilyen kis mindenki lábtörlője vagyok, akit sokan ismernek, és sokan meg is bíznak bennem, elmondják mi a baj, és annyi szarsággal vagyok tele, és soha nem felejtem el mit szabad és mit nem, és mindig mindenkire odafigyelek, ha kell, cigit adok, inni, kaját, CIPŐT, pulcsit, tollat, lapot, rágót, puszit, ölelést, egyszerűen akármit és soha nem is kértem, nem vártam el, most sem várom el a viszonzást, mert az magától jön, és nem mondom hogy nem igénylem, de nekem nem kell a szánalomszeretet.
elég nyomorult vagyok magamtól is, nem akarom hogy azért foglalkozzanak velem mert én ezt meg azt tettem amivel megváltottam a jegyem egy útra azzal aki épp tartozik nekem eggyel. a cigit se kérem vissza soha. MERT LESZAROM. nekem ne jöjjenek már azzal hogy jaj köszi cica, imádlak, és közben a bele kifordul tőlem. engem szeressenek baszdmeg, nem vagyok egy rohadt fiók, amibe mindenki beleteszi a kis szarságait, aztán bennefelejti, én pedig addig tárolom amíg élek, mert reménykedek a hülye agyammal hogy talán szeretetből, szimpátiából, vagy bizalomból pakolta rám a terheit.. undorítónak tartom hogy ha valaki elmond nekem valamit, és utána egyszerűen nem tudok hozzászólni, megkérdezni hogy mizu, lett-e valami változás, mert mondom és ELBESZÉL MELLETTEM. VÁGOD, EGYSZERŰEN MINTHA MEG SE SZÓLALTAM VOLNA. VAN ILYEN, BASZOD???? kiakasztó. ááááá, ki a szart akarok átbaszni, igenis elvárom hogy legalább egy kis cukorbogárságot mutasson már nekem az a negyven ember akinek naponta hallgatom a bajait, mert MEGÉRDEMLEM, attól függetlenül hogy NEM VAGYOK TÖKÉLETES, és nincs jó seggem, meg nem elég nagy a mellem, és nem illek a képbe. talán csak a barna elég tökéletlen küllemű ahhoz hogy mutatkozzon velem, de még ő is baszik a fejemre emberek között, pedig Ő MINDENKIT SZARBAVESZ... félreértés ne essék, tényleg nagyon imádom mert egy csicska, de nem értem.
tuti én baszok el valamit, de lassan már valaki leüvölthetné vele a fejem hogy mégis mit...
várom a helyrerázásokat, mivel annak okából, hogy ÉLETKÉPTELEN VAGYOK, nem vagyok képes arra hogy kitaláljam, mert már elég rég óta agyalok rajta, és semmi. teljes nihil.