a boldogság csak akkor jön, ha igaz lábon áll

"I was blown away, what can I say ?
It all seemed to make sense.
You've taken away everything,
And I can't deal with that.
I try to see the good in life,
But good things in life are hard to find.
We'll blow it away, blow it away.
Can we make this something good?"

magyarul:


"Mit is mondhatnék, el voltam szállva
Mintha minden ésszerű lett volna
Mindent elvettél tőlem 
Amik nélkül nem tudok élni. 
Próbálom a szépet látni az életben 
De nehéz szépet találni benne 
Elfújjuk majd, elfújjuk
Tehetünk-e ezzel bármi jót is?"

nem nevezném magam emberinek, de állatinak sem, angyali pedig még inkább nem vagyok.
mégis ha magamra gondolok madarak jutnak eszembe, törött szárnnyal, vérbe fagyva a földre taszítva.
háh. most tökéletesen érzem hogy " ha a lelked hal meg, csak az emberi vonások tűnnek el "
ez életem legboldogabb és egyben a legfájdalmasabb időszaka, de a jó dolgokért még keveset is fizettem rosszban mérve, hogy megérdemelhessem őket.
vannak dolgok amiket túlreagálok, talán ez is egy ilyen, de a saját kis elképzelésem szerint amikor már azon,akit az ember a saját világánál is jobban szeret, nem tud segíteni, akkor nem ér semmit semmiféle szeretetkinyilvánítás, egy puszi, egy ölelés, akkor sem tud segíteni ha belefeszül, és a lelke szakad bele.
érzem hogy otthagytam valamit, és hogy valami eltörött bennem, mert ha nem lenne semmi baj odabent, akkor nem érezném a gyomromtól a mellkasomig azt az ismerős feszítő, nyomasztó érzést, ami rányomja  a bélyegét a hetemre, a napomra. 
ez az érzés a szürkeséghez hasonlítható leginkább, mikor egy szóval kiveszik az egész világból minden szín, és minden elveszti az értelmét, mert minden ugyanaz. faszom, még mindig ugyanaz !  
 pillanatnyi érzés, de hogy mennyire fáj azt nem felejtem el soha sem.
ezt a fájdalmat magamnak köszönhetem és a kételyeimnek, a hazugságoknak, az embereknek, a hanyag világra, mikor a buszon bőgő emberre úgy néznek mint a leprásra, és mikor az utcán rohan, a józan észtől elszakadva, senki sem állítja meg és kérdezi meg "mi a baj ? ki bántott?"
ő sem marad velem, nincs szüksége rám, elküldött, én elmentem mert fontosabb hogy személyes teret hagyjak neki, és megtartsam abban a hitben hogy jó vagyok, és önfeláldozó, hogy továbbra is szerethessem, és ő ezt fogadja, de a bűntudat és a hiány elemészt, főleg úgy hogy láttam, éreztem az illatát, és mégis el kellett szakadnom tőle, akinek keserédes mosolya lebegett a szemem előtt, és markolt a lelkembe a tekintete, tépte a szívem a tehetetlenség.
ma is egyedül fekszem le.
ma is eltelt 24 óra nélküled.
ma is lement a nap.
ma is összetörtem.
ma is szerettelek.
holnap pedig egyedül kelek majd fel, egyedül telnek az órák, egyedül megy le a nap... de nem esek el újra, és nem mutatom többet hogy gyenge vagyok.
holnap is szeretni foglak, még ha neked már nincs is rá szükséged.
örökké szeretni foglak, soha nem kérem vissza a lelkem tőled, és vállalom azt, még rövidesen teszed, akkor is élek majd tovább, lélek nélkül, szürkén, mint a régi filmeken, nélküled.

"Ha holnap rád nevetek
Mondd visszanevetsz-e még?
Ugyanúgy érez-e szíved vajon most is még, mint rég
Hogyha beborul az ég és a felhőket, nem fújja el a szél
A mosolyod számomra akkor is
Mindennél többet ér
Vajon megérint-e még egy dal
Amit te neked írok
Észreveszed-e ha a mosolyom mögött én is néha sírok
Ha a boldogságunk elszáll és a magány utolér
Az érintésed számomra
Mindennél többet ér


Hangod dallama kísér át a sötétből a fénybe
Lelked felemel a magasba
De visszaránt a mélybe
A távolság mikor máshol jársz
Mikor a szíved legmélyén valaki másra vágysz
A messzeség hoz néha közelebb hozzám téged
Hogy halljam a hangod és érezzem az érintésed
De ha már nem kellek majd
És a messzeségbe veszel
Az álmaimba mégis örökre mellettem leszel."

szeretlek! ♥

Amíg dobog a szívem

Megint egy érzelgős szar szöveg épült fel bennem , és szerencsétlenségére annak, aki olvassa, ide fogom leírni ! XD
(és most 450000098878436572 ember követett el virtuális harakirit)

http://www.youtube.com/watch?v=75r87o9dmVE

 ha már rászántad magad, nyomd be mellé ezt a szart hogy lögyön hangulata XDDD

 "Gyere velem, nem késhetem le a sorsom!
Az izgalmat lehet elrontom, de tudom előre a végét,
nem nagy tudomány, csak nézz szét!
Ha velem tartasz, tudnod kell,
hogy meghalok, mikor a Nap felkel,
de este újraéledek,
betonházak árnyékában lépkedek árnyként,
lelkem mindentől megvéd."

Ahogy a Szürke ötven árnyalatát olvasom, és nincs egy olyan jelenet, amikor nem te jutnál eszembe, ott már komoly gondok vannak. És amikor meghallok egy számot, ami egy kicsit is lassabb, rögtön látlak magam előtt, azokat a nagy, kíváncsi, barna szemeket, amik veled együtt mosolyognak mikor rám nézel, az arcod, a szád, a kezed.
Ezeket egyenként mind magam előtt látom, és a képek ritmusra váltják egymást, képes vagyok órákig a semmibe bámulni rajtad gondolkozva.
Leírva furcsán úgy tűnik mint valami kis költségvetésű romantikus maszlag, csak mindebben annyi a gázos, hogy sajnos komolyan gondolom.

És mikor valami visszaránt a januári hóba, ami hideg valóságként nehezedik rá az egykor még nyári tájra, rádöbbenek hogy nem vagy itt, és legyűrhetetlenül érzem azt a vágyat hogy megérintselek.
Végigsimíthassak a hajadon, az arcodon, az alsó ajkadon, a karodon, játszhassak az ujjaiddal, amik börtönként zárják maguk közé az enyémeket.

Hiányzik az illatod, az az ismerős és biztonságos illat, a meleg bőröd, a szád. És legszívesebben csak átölelnélek, és úgy maradnék örökre. Meg sem próbálom megköszönni, mert mégiscsak két emberről szól, de köszönöm hogy szerethetlek. A többi már nem érdekes :)