van.
ott van valahol, és mindent tud, anélkül hogy egyszer is el kellene mondanom. tudja mit kell mondani, és tudja hogyan, a saját hangján, azon a hangon amitől minden elhallgat belül és csak figyel. figyel, és megnyugszik.
elmerül a múlt, fehér tejbe mártja magát a fájdalom, és nem ég a gyomor, nem siet a szívverés, nem remeg a kéz.
elsimul minden gyűrődés, és elhallgat minden emlék.
elszállnak a régi illatok, a meleg érintések, beburkolja őket puha anyaggal, és törékeny létüket megóvja a nyugalom. nem zavarja el őket, hiszen tudja hogy a múlt is én vagyok. velem együtt szereti azt is, ami volt, mert anélkül nem lenne most.
semmi nem kiált már odabent, mindent tisztának érzel, nincs amit nem értenél, nincs amit ne élnél túl, mert beléd kúszik az a dallamosság, a folyamatos boldog megnyugvás.
a hirtelen előbújó mosoly a reggeli buszon, a boldogság érzése elalvás előtt, a jóleső hiány éjszakánként, a megkönnyebbülés érzése az első elkapott tekintetnél.
mondatok.
szavak.
tekintetek.
érintések.
nevetések.
hangulatok.
illatok.
pillanatok.
felfedezések.
