fáj a fejem

annyit sírtam az utóbbi 3 napban hogy elviselhetetlenül fáj a fejem
és attól is fáj hogy nemtudom mit gondoljak
mit várhatok el magamtól mindent megcsináltam amit akartam
mindenre képes vagyok erre is rájöttem
és arra is hogy nem tudok szerelmes lenni
de ez nem baj ennek örülök a legjobban tényleg ez megkönnyítette az életem
amíg nem jött ez
ennek semmi  értelme
túl erős lettem ahhoz hogy újra téged szeresselek, de túl gyenge maradtam ahhoz hogy mást tudjak
tehát ebből az következik hogy senkit sem szeretek nálad jobban, de te egy köcsög vagy, és összetapostál, meg hazudtál és ígérgettél, és megsebeztél, és végignézted ahogy elvérzik minden ártatlanságom
tönkre tudlak tenni már van hozzá elég erőm hogy ízekre roppantsalak és soha ne állj fel
de miért nem ezt akarom????????
miért nem azt érzem hogy legszívesebben a pofádba röhögnék és elsétálnék mert nyomát sem érzem pedig ezt kéne, ez lenne a normális, nem...?
a kurva életbe
a kurva kibaszott életbe
mégis mit csináltál mi a faszt csináltál amiért még mindig nem megy
TE IS NAGYON HIÁNYZOL
te is nagyon hiányzol nekem
de ha nem jössz én sem indulok el feléd
minden olyan jó volt, olyan boldog voltam és olyan szabad, annyira szerettem minden nap felkelni, mert nem volt miért félnem csak önmagamért volt minden minden az enyém volt egyedül, és annyira jó volt mindenkivel mert őket is jobban tudom így szeretni
hogy nem téged szeretlek hiába
de te miért nem tudsz elengedni miért van szükséged rám és én ezt miért tudom
nekem az fáj elviselhetetlenül hogy nem mondhatom hogy minden rendben lesz
nem lehetek ott és mondhatom hogy minden olyan lesz mint régen
ha egyszer visszajössz semmi nem lesz olyan mint régen
mert van körülöttem egy fal amit te sosem leszel képes megmászni
te túl kicsi vagy hozzá
olyan kicsi vagy és olyan kedves
ezért akarlak megvédeni mindentől amitől az erőm engedi
ettől nem tudtalak mert te választottad ezt
de annyira sajnálom, hogy ez kellett hogy történjen, de én nem tudlak téged nem szeretni és ez nekem nagyon veszélyes, ha rád nézek olyan szeretetet érzek amilyet nem szabadna és nem is lenne indokolt és félek téged szeretni mert te képtelen vagy arra hogy ezt úgy megbecsüld ahogy azt érdemelném
és én túlságosan szeretlek ahhoz hogy engedjelek hibázni
félek tőled
nagyon félek tőled
kérlek ne hiányozzak neked
mert akkor még mindig szeretsz
és akkor nekem is szembe kell néznem azzal
hogy én is szeretlek

Lágy hantú mezőkké a szikla-csípőket ki öleli sírva?

Ha én nem leszek?
Ki becéz falban megeredt hajakat,verőereket?
Ha ez a vége?
S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist?
Ha ennyi sem maradt?
Ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra...
Ha én nem teszem... Pedig tényleg nagyon szerettem volna megpróbálni, csak egyvalakit megmenteni, legalább egyet a sok közül... de azt nem lehet megmenteni aki nem akarja hogy megmentsék.
Mikor lesz az amikor már nem lesz bennem szeretet, amikor már nem szeretem hogy élnek, hogy nevetnek, hogy szerethetnek, már nem szeretem ha  megcsillan a szemük
Mi értelme?
Olyan könnyű eltépni egy életet, én nem értem, miért ölnek meg valakit csak azért mert nem tudja hová tartozzon...
Annyira félek
Mi lesz mindenkivel, nem őrizhetem a lángot mindenki szemében nem emészthetem fel magam de annyira szeretném odaadni mindenem hogy vigyék akinek csak kell, mindent odaadnék csak ne legyen ennyire sötét
Olyan kevesen világítunk és olyan nagyon gyengén, egyre többen jönnek és elviszik őket, kialszanak, és eldobják őket, felzabálják és üresek és egyre többen vannak
Ha kiszúrom a szemem nem látom
Ha bedugom a fülem nem hallom
De nem hallgat el belül sosem bele fogok őrülni annyira sajnálom
Mindenkit annyira sajnálok
Nem akarom a kudarcot látni nem bírom feldolgozni nekem ez magas nem bírom elviselni
Én annyira vigyáztam az emberekre miért nem gondolkozik senki miért nem szeretnek miért nem hallgatnak magukra mindenkiben volt világosság de ma már vannak akikben egy cseppnyi sincs és érinthetetlenek
Létem ha végleg lemerűlt
Ki rettenti a keselyűt?
S ki viszi át
Fogában tartva
A Szerelmet
A túlsó partra

enigma

van.
ott van valahol, és mindent tud, anélkül hogy egyszer is el kellene mondanom. tudja mit kell mondani, és tudja hogyan, a saját hangján, azon a hangon amitől minden elhallgat belül és csak figyel. figyel, és megnyugszik.
elmerül a múlt, fehér tejbe mártja magát a fájdalom, és nem ég a gyomor, nem siet a szívverés, nem remeg a kéz.
elsimul minden gyűrődés, és elhallgat minden emlék.
elszállnak a régi illatok, a meleg érintések, beburkolja őket puha anyaggal, és törékeny létüket megóvja a nyugalom. nem zavarja el őket, hiszen tudja hogy a múlt is én vagyok. velem együtt szereti azt is, ami volt, mert anélkül nem lenne most.
semmi nem kiált már odabent, mindent tisztának érzel, nincs amit nem értenél, nincs amit ne élnél túl, mert beléd kúszik az a dallamosság, a folyamatos boldog megnyugvás.
a hirtelen előbújó mosoly a reggeli buszon, a boldogság érzése elalvás előtt, a jóleső hiány éjszakánként, a megkönnyebbülés érzése az első elkapott tekintetnél.
mondatok.
szavak.
tekintetek.
érintések.
nevetések.
hangulatok.
illatok.
pillanatok.
felfedezések.
 

this is the first day of my life

nem is tudom. nincs bennem semmi
tökre nem reménykedem semmiben, nincsenek terveim

elfogytam
de abszolút semmit nem érzek semmivel kapcsolatban
már nem is érdekel mi lesz velem, majd lesz valahogy, még sajnos a halál sem belátható időn belül fog bekövetkezni, tehát arról sem tudhatok semmit.
most lesz az ami már rég nem, nem várok semmit az élettől, és mégis így fogom élni

az egyetlen amiért bejárok suliba is mert ott vannak a többiek
na meg a grafika miatt