God, let it be a long one...

úgy lennék most TÉNYLEG MATT részeg, hogy csak feküdjek, a fejem lógjon az ágyról és csak hányjam kifele a lelkem, hogy tényleg ne gondoljak semmire, vagy akármi, nemtudom, szétküldeni az agyam valami szarral, például sörétessel hogy ne gondoljak semmire, főleg rád ne, meg arra hogy fekszel mellettem, és akárhányszor átfordulsz álmodban átölelsz, és mormogsz ha én fordulok el.
úgy gyűlölöm ezt a rohadt egész mocskos világot, hogy az összes öntelt picsa azthiszi jobb nálam, és csak úgy lekapkodnak mint a hőkövetőrakéták szállnak az ember szájába, és szétrobbantják az ingatag kis lelkivilágom, közben meg jót röhögnek hogy "hööhö szegény balfasz malac, milyen depis", jóhogy az vagyok baszdmeg, amikor neked van párod valamelyik diszkóban, valószínűleg most is fetreng meg az ekitől buddhákat számol valami bokorban ahol anyádék nyalják alá a nyáltócsát, nekem meg csak ez az egy kurva ember van aki jelent bármit is a világon, meg akire felnézek és tisztelem, büszke vagyok rá, KIBASZOTT BÜSZKE VAGYOK RÁ, és mostmár baromira nem érdekel, azt mond minden hangember amit akar, igenis ő a legkedvesebb, a legcsodálatosabb és a legerősebb srác a világon, aki lábpárnát tart, képes napokat a gép előtt roskadni, okádásig enni a majonézt, és meginni hetven liter sört csak mert neki jólesik, és ti meg kurvára nem hagyjátok se neki, se nekem hogy önmaga legyen.
milyen alapon kéne bárkinek is megfelelni a ti elvárásaitoknak? mert életetekben volt 3 jó mondatotok? mert kreatív képzelőerővel meg tudtátok teremteni azt a bizonyos "dagadt a barátnőd" kultuszt ?
MICSODA TELJESÍTMÉNY!
vagy a másik oldal, "mekkora szar a pasid"
neked meg mekkora szar az érvelőkészséged, igaz hogy bedőltem neki, de életem végéig bánni fogom, ha nem vele leszek, mert az ember van hogy valamit igenis biztosan TUD, és én TUDOM  azt hogy akármi legyen, akármekkorákat ránt rajtam akárki, akármekkora szerbe löktök, én mostmár akkor is kitartok mellette és szeretni fogom ha rozsdás bicskákat állítotok a hátamba naponta 3szor, vagy köpjetek le az utcán, inkább úszom talpig dzsuvában meg megaláztatásban, de azzal kézenfogva aki akkor is tudja mit gondolok, ha ki se mondom.
mert egyikőtök sem volt képes megérteni mit érzek, egy pillanatra sem azonosultatok azzal ami én vagyok, ezzel ellentétben ő akkor is ott volt amikor már feladta, és amikor már talán nem is akart látni, de ROHADTUL MELLETTEM VOLT!
engem már az sem érdekel ha soha nem vállalhatom fel hogy együtt vagyunk, csak együtt legyünk, mert nem érzem magam egésznek, olyan mintha hülyéknek magyaráznék atomfizikáról, meg mikrobiológiáról, mert baszottul nem fogja az agyatok amit ugatok, neki meg soha nem kellett két percnél tovább magyaráznom mit gondolok, és ő a hülye?
meg a primitív?

én szeretem, és remélem lassan ő is rá jön arra amit itt leírtam, mert ő a másik pár zoknim :3

bábel

megzavar hogy egyik percben felemelsz, aztán mindkét kezemet letaszítod a szikla pereméről, és csak bámulsz ahogy zuhanok, egyre mélyebbre, egyre sötétebb helyekre, majd megfogod a kezem ott, ahol már a lelkem darabkáinak hullása ver visszhangot a szakadék falairól, és visszarántasz magad mellé. újra és újra és újra.
néha még belém is állítasz egy dárdát mielőtt lelöksz, én pedig hegesre kaparom a bőrünket.
vörös labirintust rajzolok a combodra, hogy találj hozzám.
lángba borítom az életed hogy levegőért kapkodj és belém kapaszkodj.
leborítom az összes kártyavárat.
 
nélküled meghalni sem érdemes.

minél jobban próbálok közelebb kerülni a lánghoz,  annál jobban éget, mintha a napba repülnék. tudom hogy eléget és nem vagyok képes arra hogy megérintsem, de mennem kell mert vonz a fény.

aki éjszakában nőtt fel, annak a legerősebb drog a nappal.

esküszöm többé nem leszek boldog, vagy nem leszek szomorú, leszek kutya, macska, leszek lepedő, leszek a lámpád és leszek minden, teljesen eldobom önmagam, nem ragaszkodom semmihez, engem nem köt az élethez már más csak az az érzés amikor a tested melegében alszom el. semmi nem valóságos.