ha valamit egyszer nagyon szeretnénk, képesek vagyunk érte megtenni bármit, még akkor is, ha az hülyeség. de ha már egyszer megtettük, nincs visszaút, nincs kivágás, nincs delete, és nincs biztonsági mentés...
marad a buta remény, hogy a figyelme elsiklott felette, nem látta, nem hallotta, nem olvasta.
faszt nem.
mindig a rosszabbik lehetőségre kell számítanunk, akkor nem esünk akkorát, és nem fáj annyira, viszont ott az a káros érzés. hogy én tudtam. én előre megmondtam.
hát akkor miért csináltam meg mégis ?
leírt szavakkal művészien lerombolt mindenség.
és itt ülök a romjain, mégsem sírok.
nap mint nap ezerszer és ezerszer az kell majd hallanom hogy " hát ezt jól elcseszted ! "
látni mások tekintetében a szánalmat, a röhejt ?
na nem, nekem erre egyáltalán nincs szükségem .
miért nem vágott valaki pofán még mielőtt megtettem volna ?
tönkreteszem azt, amiért nap mint nap kaparok ?
hát az köszi.
