Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város.
Autóbuszok benzin szaga, meg minden ami káros,
Mégis volt egy srác, aki örömet vitt bele,
A házakat graffitikkel firkálta tele.
Ezek nem voltak rondák, de nem is voltak szépek,
Mégis ha megállt előtte valaki órákig csak nézett.
A srác telefirkálta a város falait,
És ezzel még régen elindított valamit.
Egy dolgot, ami mára már kultusszá vált.
A városban már rengeteg ember rátalált a srácra,
És rátaláltak, de nem a város festőjei,
Hanem a szürke város szürke, de mégis szorgos rendőrei.
Refr.:
Ez egy furcsa mese,
Ahol a tanulság a lényeg.
Az életről haver
Árulkodnak a képek.
A börtön falai között szar volt az élet,
Hát pedig töltött el a srác jó néhány évet,
És kiengedték ugyan, de az arca maradt komor.
Körülnézett az utcán, de a graffitik sehol.
Az ember amit szeret anélkül nem élhet.
Nekem a mikrofon, neki a spray az élet.
De ezt jól tudta mindenki, bár nem értették meg,
Hogy graffitik nélkül ő semmire se megy.
Akárhova nézett szürke falakat látott,
Pedig ő elképzelt régen egy színes világot.
Egy színes várost akart, ennyi volt az egész,
Mára ellepte a kosz, mint kenyeret a penész.
A graffitiket a gyűlölet lemosta a falról,
Eltűnt a mosoly minden egyes arcról,
Az élete munkája pár pillanat alatt
Eltűnt a falról, semmi sem maradt.
A srác is eltűnt a város ködében,
Eltűnt a srác, eltűnt a sötétben.
Nyoma veszett, többé senki sem látta,
Nem festett több graffitit semmilyen házra.
